Magyarország problémája az emigráció, nem a migráció – Verhofstadt a Móriczon járt
2019. május 23. 17:50
Emigráció, Márai, Európa – voltak a kulcsszavai Guy Verhofstadt lakossági fórumba oltott csütörtöki sajtótájékoztatójának, amit a Móricz Zsigmond körtéren tartott a Momentum meghívására. Néhány száz szimpatizáns mellett az Identitás Generáció tiltakozói is megjelentek.
2019. május 23. 17:50
p
0
0
212
Mentés
Dél-Buda szívébe, a Móricz Zsigmond körtérre szervezett lakossági fórumot a Momentum, amelynek sztárfellépője az ALDE frakcióvezetője, a belga exminiszterelnök, Guy Verhofstadt volt. A fél ötös, munkaidő utánra kalibrált rendezvényen néhány száz Momentum-szimpatizáns jelent meg. A téren az ellenzéki összeborulást szimbolizálva egyébként sátrat vert a DK, az MSZP-Párbeszéd és az LMP is.
Verhofstadt előtt a Momentum első helyre sorolt EP-képivselőjelöltje, Cseh Katalin izzította az amúgy kevéssé forradalmi hangulatot. Az inkább a kötelező szlogeneket felmondó, semmint lelkes beszédét azzal zárta, hogy mindenkire számítanak vasárnap, majd jöhetett az ALDE vezetője.
„Magyarország legfőbb problémája nem a migráció, hanem az emigráció,
közel félmillió fiatal hagyta el az országot Orbán Viktor miatt
– nyitott indulatos hangon Verhofstadt. Ezt követően arról beszélt, hogy a rendszert a korrupció jellemzi, Orbán pedig komplett médiabirodalmat épített ki, amelyet propagandacélokra használ. Szavait a közönség egyetértő morajlással és tapssal jutalmazta.
Majd némileg meglepő fordulatként Márait és A kassai polgárokat említette, akit kedvenc magyar szerzőjének, illetve kedvenc magyar könyvének nevezett, végül pedig sok sikert kívánt Cseh Katalinnak. Ezt a sajtó kérdései követték volna, azonban hangosbeszélővel megjelent a téren az Identitás Generáció maroknyi csapata.
„Mindenkinek olyan pártra kell szavaznia, amely a nemzetállamok alkotta Európát képvisel!” – harsogta hangosbeszélőjébe Bódi Ábel, a szervezet vezetője, mire a tömeg: „Európa! Európa!” skandálásba kezdett. Egy járókelő pedig azt üvöltötte a rendezvényt megzavaró identitásosok felé, hogy: „A nacionalizmus minden fertő melegágya!”
Az incidenst követően az ellentüntetők és Verhofstadt is gyorsan távozott, a közönség is hamar szétoszlott. A téren mementóként pedig ott maradt a Momentum aláírásgyűjtő pultja néhány, az eseményeket izgatottan taglaló aktivistával.
Választási veresége után saját pártja is bűnbaknak kiáltotta ki, úgy nézett ki, elfogyott körülötte a levegő, de 2024-ben megállíthatatlanul tört vissza a pártbeli dominanciára, majd az elnöki hatalomba. Donald Trump újra Amerika erős embere, néhány hét múlva pedig beiktatott vezetője lesz.
Karácsony előtt jócskán megugrik a balesetek száma, majd az ünnepek alatt a mentőknél is beköszönt egy „békésebb” időszak. Azonban érdemes ébernek maradnunk, mert nemcsak a közúton, hanem az otthonunkban is különféle veszélyek leselkedhetnek ránk. De mikor kihez forduljunk, ha megtörtént a baj? Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője ismertette lapunkkal.
A kommunikációs igazgató szerint, Brüsszelben dől majd el a küzdelem a múlt háború-, bevándorlás- és genderpárti erői és a békepárti, biztonságpárti és családpárti patrióták között.
Csehkatika meglehetősen demagóg és buta ebben az értelemben. Félmillió - legyen - elment külföldre dolgozni, de nem most és nem tegnap.
A vörösök a már a 80-90-es években eladták az ország gazdasági alapjait, aminek egyenes következménye, hogy akinek lehetősége és mersze volt az kiment dolgozni a csillagászati bérkülönbség miatt. Erre jön ez a kis orvoska és reklamál azért mert mások tönkre privatizálták az országot - ha jól sejtem, akkor ő még a világon se volt - és hogy juj meg hű. Hovatovább az egész EU-bővítés lényege az erőforrások további elszívása és tartása, hiszen ez a centrális irányú mozgást fenntartja. A Momentumnak csak hangja meg az arca nagy, élettapasztalatuk nulla. Inkább kérdezett volna rá Hofinál hogy ugyan árulja már el, a régi tagállamok mennyit szakítottak azzal hogy pl. a magasan(közepesen) képzett szakembereket elcsábították ?
Legújabb húzása ennek az alakulatoknak, miközben listázásokról jajveszékelnek, és kubatovlistáznak, éppen egy vonalkódolvasós APP-ot készítettek a NER -közeli vállalkozásokról, és egyben a nemrégi CBA-s bojkotthoz hasonlóan bojkottra szólítanak...
Zseniális húzás. Jelenteni is lehet, ha valaki talál ilyet, akár a tulajdonos, vagy alkalmazott 'nerközeli, fölvehetik a listára..
Ilyen elmebeteg alakulatot nem hordott a hátán a föld.